április 18, hétfő

Eljött hát az idei Húsvét is. Mivel vasárnap késő este érkeztünk, idén nem volt akkora felhajtás, noha ez nálunk soha nem kiszámítható. (mindenesetre legalább nincs iszonyú sonkaszag a lakásban, mert Ákosnak nem volt módja sonkát főzni) Én a gyerekeknek már korábban megvettem a csokikat és vettem élesztőt is, hogy tudjak sütni húsvéti kalácsot. Viszonylag későn kezdtem el a sütést, de sebaj, így legalább az összes megmaradt nekünk!

Nem tudom, pontosan miért (talán mert nem tudta mindenki, mikor jövünk meg, vagy mert Ákos nem csinált akkora hírverést a dolognak, vagy mert nem sütött meg egy fél állatkertet a kertben), de tényleg nyugisan telt az ünnep. Én ezzel kiegyeznék máskor is, de félő, hogy jövőre visszatérünk a szokásos menethez, ami valahogy így néz ki:

8.00       Ákos lejön az emeletről, hangosan ténykedik a konyhában, marha hangosan kávét főz, stb.

8.15       Álmosan kibotorkálok, Ákos rám néz: Bármikor itt lehetnek az első vendégek! Ezzel belém teszi az ideget, ami a nap folyamán folyamatosan tud emelkedni, holott többször úgy érzem, hogy elértem a plafont)

8.30       Próbálom nyugiban meginni a kávémat, de Ákos hangosan és idegesen szeletel, darabol, porcióz sonkákat, tojásokat, zöldségeket. Időnként káromkodik. Dühösen pakolászik az asztalon, csak akkor lágyul el a tekintete, amikor a pálinkás üvegeket rendezi szépen sorba.

8.45       Mi nem férünk az asztalhoz, én rácsodálkozom, hogy egyáltalán létezik ennyiféle pálinka. Ha a hidegtálhoz közelítünk, Ákos dühös lesz.

9.00       Megkérdezem, mikor mehetek a konyhába, mert a kalácsnak egy csomó idő kell, így sose készül el. Süket fülekre találok.

9.10       Betoppan apám. A gyerekek álmosan vánszorognak le az emeletről, meg is kapják: Nahát!! Ilyenkor még alszotok? És meg sem fésülködtetek? Anna!!!! Szép, mondhatom….

9.15       Ákos kivonul a kertbe, megkezdi az előkészületeket a kerti sütéshez. Begyújtja, amit csak lehet.

9.20       Iszonyú büdös füstszag van, becsukom az összes ablakot.

9.50       Felkerül a bárány a forgó grillre, valami más húsok a tojás alakú grillre. Ákos boldog.

10.20     Elkezdem a kalácsot. Nyomatékosan megkérem Ákost, ne a konyhaajtón közlekedjen, mert megfázik a tészta (ez tényleg egy létező dolog!! Megfázik, és nem kel meg). Ákos, mosolyog, hogy ez milyen vicces, de kedvesen biztosít, hogy ok, figyelni fog.

10.30     Ákos bejön a konyhaajtón, és nyitva hagyja az ajtót.

Rászólok:

- Megkértelek, hogy ne itt gyere be, mert megfázik a tészta!

Ákos:

- Jó, jó, már megyek is…

10.40     Ákos bejön a konyhaajtón, és nyitva hagyja az ajtót.

Rászólok:

- Annyira kértelek, hogy ne itt gyere be, mert megfázik a tészta!

Ákos:

- Jó, jó, már megyek is…

10.50     Ákos bejön a konyhaajtón, és nyitva hagyja az ajtót.

Ingerülten rászólok:

- 5x kértelek már, hogy ne itt gyere be, mert megfázik a tészta!

Ákos:

- Jó, jó, már megyek is. Mit vagy ilyen ideges???...

10.55     Ákos bejön a konyhaajtón, és nyitva hagyja az ajtót.

Rákiáltok:

- Nem igaz, hogy nem érted, hogy ne itt gyere be, mert megfázik a tészta!!!!! Van még 2!!!! másik ajtó!

Ákos:

- Jó, jó, már megyek is… Szörnyű, hogy mindig ilyen ideges vagy!

11.00     Ákos bejön a konyhaajtón, és nyitva hagyja az ajtót.

Kiabálok:

- HOGY AZ ISTENBE NEM LEHET MEGÉRTENI, hogy NE itt gyere be, mert megfázik a tészta????!!!!!!

Ákos dühösen:

- Hogy te milyen ideges vagy mindig!!! Akkor ne csinálj kalácsot, ha ilyen ideges leszel tőle…

11.10     Csöngetnek. Megjött az első csapat. Lányok lejönnek, mindenki kínosan mosolyog, kapunk kölnit a fejünkre (rögtön 2 félét, csak hogy érezzük a törődést), Adunk festett tojást (amit én festettem előző este, mert ami valaha egy cuki lányos program volt, mostanra unalmas és kínos kötelesség lett (ez amúgy a legtöbb családi és kötelező programra is igaz)

11.30     Megjön a második csapat. Újabb versek, újabb kölnik, de úgy fest eljött a pillanat, amikor mindenki úgy érzi, itt az ideje az első pálinkának. Majd kisvártatva a másodiknak is. Ezt persze csak a résztvevők tartják indokoltnak.

11.50     Mindenki kivonul, kis nyugalom. Bár félő, hogy eltalálnak a nyári konyhába is. (én csak Bermuda-háromszögnek hívom, aki oda belép, eltűnik, és mikor előkerül, már nem ugyan az az ember)

12.10     Az újabb emberek már csak egy pillanatra ugranak be, aztán mennek is ki a kertbe, ahol kisebb kerti parti alakult.

12.20    Lassan olyan büdös vagyok, hogy elájulok. Úgy érzem magam, mint ahogy cirkuszlátogatás után szoktam: nem akarom elhinni, hogy ezek intenzív szagok belőlem áradnak.

12.30     Szépen lassan kivándorolnak a pálinkák. Úgy hallom, páran jól érzik magukat.

12.50     Egész kellemes a hangulat kinn, férfiak tüzeznek, bárányt forgatnak, előkerülnek a sörök is.

13.20     Elkészül a kalács is. A gyerekek örülnek, a kalács illatára páran kintről is benéznek.

13.40     Előkerül a bluetooth hangszóró is. Egyelőre halkan szól a zene, az utcában terjeng a füst, de egyelőre finom grill hús illat kíséretében.

15.00     Egyre hangosabb a zene, ezzel párhuzamosan egyre rosszabb is. Most bosnyák zene szól. A szomszédok biztos örülnek

15.20     Az előbb ketten bejöttek, nem ismerem őket. Kissé már illumináltak voltak. Én inkább nem megyek ki.

15.50     Kissé égett hús szag terjeng. Kimentem szólni Ákosnak, aki marha vidám, ellenben kevéssé fókuszált. A bárány szinte már fekete, mert 10 perce az egyik haverja úgy gondolta indokolt még aládobni egy hasáb fát. (valahogy mindig előkerül az az utolsó hasáb fa, amitől a végére aztán minden leég..) Ákos azt mondta, én ezt nem érthetem, higgyem el, ez így lesz jó.

16.20     Kinn már lakodalmas a hangulat. Mindenki marha vidám, hangos és ittas, de remekül érzi magát. A bárány megfekededett, de lelkesen eszik. Valamiért mulatós zene szól. Az egész utcában hallani, hónapokig nem merek majd senki szemébe nézni.

16.40     Felvetődött, hogy az udvarunkon kéne disznóvágást csinálni. Behoztam magamnak egy üveg pálinkát. A gyerekeket felküldtem az emeletre.

17.00     Az egyik lelkes locsoló, Dani, Ákos haverja, aki amúgy nem lakik messze, felvetette, hogy így mind együtt menjenek át hozzájuk. A tömeg megéljenezte az ötletet, és tántorogva útra keltek. (valahogy így képzelem el azt is, ahogy a márciusi ifjak anno elindultak a Pilvaxból). Gondoltam küldök egy üveg pálinkát az ő feleségének is, de gyanítom nem érne oda. Már a pálinka. És ugyan minden együttérzésem Gabié, de én megkönnyebbültem (Gabi meg jobban bírja a gyűrődést)

17.20     A romok egy részét eltakarítom, a többi marad másnapra. Mondanám, hogy most akkor 1 év nyugi, de a kerti szezon még csak most kezdődik..

április 19, kedd

Miközben a tegnapi rendezvény romjait pakolásztuk Ákossal (aki bámulatosan kirúgta magát mára) és tekintetem a megmaradt csokitojásokra tévedt, eszembe jutott a hiszti a Kinder körül, és arra jutottam, tanulságos, hogy az emberek hogyan reagálnak rá. Van a kedvenc facebook csoportom; az Asszonysutyorgó, ott nagyon sok mindent le lehet mérni. Ebben a csoportban vagy 100  000 nő van, az ország minden pontjáról, nagyon különböző anyagi, szociális és kulturális háttérrel. Azért is szeretem olvasgatni ezt a csoportot, mert itt olyan véleményeket, problémákat, hozzászólásokat olvasok, amikkel amúgy a saját életemben nem találkozom. És a KinderTojásgate is pontosan leképezte, általában hogyan reagál a magyar társadalom egy-egy problémára. A helyzet ugye az, hogy a Kinder több országban, több gyárban gyártja a termékeit. Egy belga gyárban találtak szalmonellát, az ott gyártott termékeket vonták vissza. A más országban, más gyárban gyártott termékeket a belga szaros tojás értelemszerűen nem érinti. Na, valahol itt kezdődik a probléma. Az emberek 70% nem olvassa el a hírt, csak a főcímet: a kinder szalmonellás. Még a facebook csoportban sem olvas, mert napi 10x kérdezi meg valaki, hogy most akkor adhat-e  kinder tojást a gyereknek, vagy sem. És itt jönnek a reakciók:

50%: Ha meg akarod mérgezni a gyereked, adjál neki nyugodtan! Nem igaz, hogy valaki ÉDESANYA létére képes kinder csokit adni a gyerekének, ahelyett, hogy mindet kidobná- A GYEREK élete mindennél többet ér! Kit érdekel miket írogatnak? Semmit nem szabad megvenni!

30%; Tudom, hogy nem az összes termék fertőzött, de biztos össze-vissza hazudoznak, szóval én a biztonság kedvéért nem adom a gyereknek. Félreteszem, és meglátom, mi sül ki a helyzetből, és ha úgy lesz, akkor később megesszük. Vagy odaadom a szomszédnak.

15%: Én szittya gyerek vagyok! Tegnap megettem az összes kinder csokit, meg a szomszédét is: lám, semmi bajom!!

5%: Elolvastam a hírt; mivel a kinder tojás nem érintett (nem az érintett gyárban készült), nyugodtan vettem a gyereknek, aki örömmel meg is ette.

És ha jól sejtem, hasonló százalékban hasonló hozzáállás jellemzi a lakosságot kb. minden kérdésben. Valószínűleg ezért is olyan Magyarország, amilyen…

április 23, szombat

Ma felugrottam a szüleimhez. Anyám kissé izgatottan, egyben némileg felháborodva fogadott:

- Te, Anna! Nem hiszed el, mi történt!!! Kénytelen vagyok új telefont venni.

- Na de miért, Anyu? Nem volt semmi baja a telefonodnak!

- Hát, az hagyján, de ez a béna társaság még a sim-kártyát sem tudja megmenteni.

- Most komolyan! Mi történt??

Itt előkerült apám, szája sarkában mosollyal, kezében az elmaradhatatlan cigarettával. Kuncogását nehezen visszafojtva közölte:

- Hát, csak annyi történt, hogy anyukád megsütötte a telefonját.

- Hogy mit csinált?????!!!!!!!

Valószínűleg mindenki fel tud idézni az életében olyan pillanatot, amikor tényleg ledöbbent azon, amit hallott. Azt hiszem, nálam örökre ez marad a top első helyen.

Anyám nem teljesen érezte át a döbbenetem.

- Jaj, hát mit nem értesz ezen?? Rétest sütöttem, ott volt a tepsi a konyhapulton. Közben beszéltem a nővéremmel, aztán mikor befejeztük a beszélgetést, betettem a rétest a 180 fokra előmelegített sütőbe. Nyilván a tepsibe tettem véletlenül a telefonom. De ez bárkivel előfordulhat!!! Nem értem, mit nevettek ezen???!!!

- Ez még semmi!!! – folytatta apám. Ezek után anyukád beküldött az ügyfélszolgálatra, hogy kérjem meg, legalább a sim-kártyát szedjék ki a tönkrement telefonból. Gondolhatod, ott is mit szóltak! Mikor az ügyintéző meglátta a telefont először meg sem bírt szólalni a döbbenettől. Majd megkérdezte, mi történt a készülékkel, mire közöltem: A feleségem megsütötte. Ezek után kért egy percet, hátra ment, de hallottam, ahogy mindenkinek odakiált: Gyertek ide, mert ilyet még nem láttatok!!! Mikor előkerült, vörös volt az arca, és izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán, ahogy megpróbálta visszafojtani a röhögését, majd kedvesen közölte, hogy sajnos a sim-kártya nem menthető. Szerintem azóta is ezen röhögnek…

És ki hibáztatná őket ezért? Mindenesetre odaadtam anyunak egy régebbi telefonom, de érthetetlen módon nem találta viccesnek, amikor apám felhívta rá a figyelmét, hogy lehetőleg ezt a telefont már ne akarja megsütni.