Január 17, hétfő
Szóval a melltartó rejtélyem: sajnos pontot tettem a végére.
Időnként anyu átjön hozzánk, ha elutazunk, hogy vigyázzon Mircire, és olyankor néha nálunk is alszik, ne érezze magát a macska nagyon magányosnak. Legutóbb erre valamikor ősszel került sor, így amikor rákérdeztem, nem övé-e a melltartó, boldogan felkiáltott:
- Ó, de jó, nem értettem hova tűnt.
Egy rejtéllyel kevesebb. Egész bánatos lettem.

Január 18, kedd
Mai beszélgetéseim:
Lujzival:
- Anya, szeretnék pár új ruhát, kinéztem a neten.
- Ok, mutasd meg!
- Á, de nem jó, mert nem fog neked tetszeni, és akkor elveszed a kedvem.
- Értem. Ne mondjam el a véleményem.
- Igen. Ne tegyél megjegyzéseket, ne reagálj sehogy, és a fejeden se látszódjon, hogy mit gondolsz.
- Értem. Szóval ne legyek én.
-Aha, úgy jó lesz....

Telefon Anyámtól:
- Te Anna!
- Szia anyu!
- Eltűntek a nevek a telefonomból.
- Hogyhogy eltűntek a nevek a telefonodból?
- Hát úgy, hogy nem látom a neveket a telefonomban.
- A névjegyzékben? Ha alul rámész a kis zöld ikonra a telefonkagylóval?
- Nem tudom hogy, de eddig ha rámentem, ott voltak a nevek: Anna, stb.
- Anyu, alul vannak a kis gombok, válts át a fejecskére.
- Milyen fejecskére? Nincsenek fejek. Meg gombok se. Ezen a hülye telefonon még gombok sincsenek.
- ........................ Jó........... átmegyek.

vonatkozó videoklip: 

Január 19, szerda
Elmúlt január közepe, és még mindig nem kaptam meg a pénzemet. Az egyetemen óraadói státuszban vagyok (nincs szabad státusz, ne is reménykedjek), félévente kötnek velem szerződést, ami azt jelenti, hogy szeptemberben elindulnak a kurzusaim, és általában november végén, december elején kapom vissza az aláírt papírt. (következő félévben u.ez) Ok, sok dolguk van.... De ráadásul félévenként is fizetnek, egy összegben. Az utolsó órám december 17.-én volt, azóta nem sikerült átutalni a pénzt. És tényleg, ma Magyarországon tanítani csak hobbiból lehet. Pedig már rég megvan a félévi fizetésem helye: kell vennem egy laptopot, mert amit most használok még anyué volt x éve, eljárt felette az idő, lassú, nehézkes. És ha megint át kell állni online tanításra, azt nem bírja már, Réka meg nem szereti, ha az ő gépét használom. (érthető) Nyilván nem top kategóriás laptopra gondoltam, csak ami egy átlag felhasználónak kell.
Ezen kívül repülőjegyet szeretnék venni. Szeptember elején volt szerencsém egy hétvégét eltölteni Nizzában. Imádtam!!!!! A Vieille Ville (óváros) részen laktam, közel a tengerhez, és fantasztikusan éreztem magam. Konkrétan azt éreztem, hogy ott szeretnék élni. A Côte d'Azure-ről könnyen gondolhatja valaki azt, hogy puccos, rongyrázós hely, de nem az. Elegáns, de nem izzadságszagú.
Persze én mindent imádok, ami francia (ami tekintve, hogy franciát tanítok, nem egy hátrány), így nyilván elfogult is vagyok. A család nem volt velem, és mivel én ennyire imádtam, nagyon szeretném megmutatni nekik. Meg szerintem egy nyelvtanárnak alapból nem ártana, ha egy évben legalább egyszer, legalább egy hétvégét az adott nyelvterületen töltene. Egyrészt, hogy néha élőben hallja a nyelvet, másrészt hogy lásson valamit az adott országból, kultúrából, stb. Mert a nyelvtanítás nem csak abból kéne hogy álljon, hogy elolvassuk az olvasmányt, megbeszéljük az új kifejezéseket, nyelvtanozunk és szevasz. Attól lesz élő, ha az ember mesél 1-1 filmről, könyvről, arról, hogyan élnek, miket esznek, stb. Sztorizik...
Szóval arra gondoltam, elmennénk 1 hétvégére Nizzába, és megvenném a repülőjegyeket. 4 db-t. Plusz ugye a laptop, és ezzel el is szállt a félévi pénzem. Már csak meg kéne kapnom...
Magyarország merre is megy?

Január 21, péntek
Vendégségbe mentünk Ákos kollégájához, Zoliékhoz; mi, és még egy házaspár, Gergő és Ildi. Zoliékat bírom, a felesége Andi nagyon fej. Van humora, ő is rengeteget jár színházba, jókat tudunk beszélgetni. Ellenben Gergő feleségétől rosszul vagyok. Gergő amúgy egy okos, sármos, szellemes pali, teljesen érthetetlen, hogyan választotta maga mellé Ildit. Gyakran látok ilyet, az ismeretségi körömben több ilyen pár is van, ahol a feleség csak egy indokolatlan kísérő szerepét tölti be. Nem sokat szólnak, gyakran évek alatt sem derül ki, milyenek is valójában, soha nem beszélgetnek senki mással, mindig a férfiember fél méteres körzetében vannak. Áhítattal hallgatják x év után is gyakran u.azokat a történeteket, kb. 90%-ban u.azokat a dolgokat szeretik csinálni, mint a párjuk, ha a férj szereti a hajózást és az alternatív zenét, akkor ők is otthon vannak ebben, és lelkesen mennek hajózni a tengerre és koncertekre. Ellenben ha valami miatt vége lenne a kapcsolatnak, és a következő párjuk fanatikusan imádná tegyük fel a gyeplabdát és a free jazzt, akkor hasonló lelkesedéssel rajonganának ezekért a hobbikért is. Nekem ez rettentő furcsa, és nem tudok ezzel mit kezdeni. Hajlamos vagyok arra gondolni, hogy ez tök szomorú, hogy lehet, hogy egy felnőtt nőnek nincs saját egyénisége, nincs saját érdeklődési köre, ami a partnerétől tök független.
Aztán a múltkorjában megnéztem a Jane Fondával készített riportfilmet (Jane Fonda öt felvonásban), akit imádok. És el kellett gondolkozzam, mire bennem ez a nagy öntudat, miért gondolom, hogy nekem mennyivel jobb, hogy kialakult egyéniségem van, mindenről marha határozott véleményem, pontosan tudom, mit szeretek és mit nem, és valószínűleg már senki kedvéért nem csinálnék olyat, amit nem akarok.
Jane Fonda háromszor volt férjnél: Először hozzáment Roger Vadimhoz, akivel élte Párizsban a bohém francia művészek életét, és jól megtanult franciául. Ezután hozzáment Tom Haydenhez, akivel kvázi kommunában éltek, lázadó hippiként lett politikai aktivista, és tüntetett a vietnámi háború ellen. Majd harmadik férjnek Ted Turnert választotta, egy multimilliomos farmert, aki mellett állandóan lovagolt és vadakat terelt... Végül azt mondja, öregkorára, úgy 80 körül érezte azt, hogy megtalálta önmagát és lett önazonos. Oké, de közben megélt 3 tök különböző életet!!!! Míg én élem a marha önazonos, de akkor is csak egy életemet. Akkor nem lehet, hogy mégis inkább ő járt jobban?....

Január 23, vasárnap
Megjöttem a wellness hétvégéről Adéllal. Egyrészt jó volt, jó volt kicsit elmenni, jó volt itthon hagyni a családom és nem azzal foglalkozni a hétvégén, hogy mit eszünk és mikor. (meggyőződésem, hogy a gyerekeknél pavlovi reflex működik: ha meglátnak, éhesek lesznek. Mondjuk ezzel én is pont így vagyok anyámmal)
Szóval alapvetően jól éreztem magam, csak egy traumatikus élményem volt, és ez nem az volt, hogy egy egész hétvégét Adéllal töltöttem, aki most szegény nincs túl jó passzban. Azt mondta, mostanában baromi nehezen viseli el Balázst (csak most?????), és abban sem biztos, hogy a fiai szimpatikusak (nem azok). Sok mindent nem tudtam erre mondani, a véleményemet nyilván nem mondhattam el (bár gyanítom sejti, mit gondolok), de nem is az volt a lényeg, csak az, hogy meghallgassam. Az meg ment.
A traumám a második napon következett be. Ha az ember wellness szállóba megy, adja magát, hogy befizessen egy masszázsra. Én nem sokszor voltam életemben masszázson, gondoltam, majd most. Lelkesen lapozgattam a prospektust, és megakadt a szemem az ayurvedikus masszázson. Mivel tőlem rettentő távol áll az ezotéria, asztrológia, homeopátia, és egyéb elvont dolgok (ahogy a vallás minden formája is), nem vagyok teljesen képben ezekkel a dolgokkal. De a fotón olyan szép volt a nő, szép rózsaszín virágok voltak körülötte, meg csinos fekete kövek, úgy éreztem, nekem ez kell. A megadott időpontban fürdőruhában, és a szállodai köntösben lebattyogtam a masszázsszobába. Először akkor nyeltem nagyot, amikor bejött a harmincas, baromi csinos, huncutul mosolygó masszőr, de akkor már a szemem is rendesen kikerekedett, amikor előhúzta a baromi pici papírtangát.
- Ezt vegyem fel? - kérdeztem riadtan (és csak ezt??????)
- Igen. Kimegyek, hogy nyugodtan át tudj öltözni, ugye nem baj, ha tegezlek, és pár perc múlva visszajövök.
Rémültem bámultam az elöl-hátul egyforma, ici-pici papírtangát, de mivel úgy éreztem még kínosabb lenne, ha hirtelen lelépnék (és érthetetlen okokból nem akartam megbántani szegény masszőrfiút), így óvatosan felrángattam a bugyit, rettegve, hogy még el is szakad, magamra tekertem a törölközőt, és vártam, hogy visszajöjjön a srác.
Visszatérve nyilván látta rajtam a tanácstalanságot, így kedvesen megkért, hogy feküdjek fel az asztalra. Furcsának találtam, hogy ez nem egy hagyományos masszázságy volt, inkább egy beton teknőre emlékeztetett. Kérdésemre a masszőr elmondta, hogy ez egy vizes masszázs lesz (tényleg, ott egy csap, a teknő egyik végében. jesszus!!!!)
- Lazulj el, és élvezd!
Na de kérdem én, mit lehet élvezni egy papírtangában?!?!?! Mindenesetre szorosan összezártam a szemem, és csak arra gondoltam, hogy egyszer ennek is vége lesz. De azért azt nem adták olyan könnyen: kis idő múlva a fiatalember megkért, hogy forduljak meg, jön a másik oldal. Na most, kecsesen megfordulni egy masszázságyon is nehéz lehet - hacsak az ember nem kifejezetten gyakorlott benne - de mindezt egy nedves betonteknőn (igazából valamilyen műmárvány) kivitelezni, rémálomszerű. Na meg ugye, ahogy a testek egymáshoz súrlódnak, pláne 2 különböző anyag, jelen estben emberi szövet (a testem) és a márvány, annak bizony hangja van. Az bizony cuppan. Úgyhogy nagyokat cuppogva átfordultam és azt hittem ennél rosszabb már nem lehet, de tévedtem. Ugyanis a masszázs vége, egyben csúcspontja, mikor illatos olajokkal átmasszírozzák az ember fejét, majd ezt langyos vízzel leöblítik. Mindenkinek megvan a jelenet a Távól Afrikától című filmben, mikor Robert Redford megmossa Meryl Streep haját. És az olyan romantikus. Na, ez olyan volt, mint annak a jelenetnek egy rettenetesen rossz és kicsit sem vicces paródiája.
És vajon mit kellett volna mondanom, mikor a végén, végre már a köpenyemben ott álltam, miközben ütemesen csöpögött nedves-olajos hajamból a víz, és ő kedves-udvariasan megjegyezte?:
- Egészségedre! Remélem jól érezted magad!..
- Csodás volt, igen.... köszönöm. - rebegtem, és gyorsan elillantam.
Utam rögtön a bárba vezetett, és legalább 1/2 óra, és 2 pálinka kellett, hogy valamelyest magamhoz térjek, és meg tudjak szólalni.
Mindenesetre legalább egy újabb dologról sikerült megtudnom, hogy az egyáltalán nem nekem való.