április 26, kedd

Óriási dráma van! Adél zokogva állított be, először azt hittem, valami baj van a gyerekekkel, ne adj’ Isten a szüleinkkel, de szerencsére nem, csak Balázzsal van baj. Kiderült, hogy már fél éve viszonya van az egyik kolleganőjével, és nem túlórázik, nem is csapatépítő tréningekre jár, hanem Micivel hancúrozik.

Mikor megkérdeztem Adélt, honnan derült ki, (egész meglepődtem, hogy Balázsban volt annyi gerinc, és Adél elé állt?) a nővérem bevallotta, hogy belenézett Balázs telefonjába, így bukott le. Ezen azért kicsit megrökönyödtem, ezt a telefonban turkálást valahogy sosem értettem. Nálam alap, hogy nem nézegetem Ákos telefonját, és ezt tőle is elvárom. Ahogy a gyerekek telefonját se néztem meg még soha. Valahogy úgy vagyok vele, mint anno a levelekkel, az ember nem olvasgatja másnak a leveleit, mert nem neki szólnak. A gyerekekkel jó a kapcsolatom, nem érzem, hogy bármit titkolnának (rosszul is érezném magam tőle), Ákos meg majd gondolom szól, ha valami olyan történik, amiről nekem is tudnom kéne.

De látván Adél kétségbeesését, ezt nyilván nem hoztam szóba. Kérdésemre, hogy most akkor mi lesz, szipogva válaszolta, hogy nem tudja, mit csináljon. Felvetettem, hogy talán nem ártana, ha némi időt külön töltetének, és szerencsére egyetértett. Próbáltam vigasztalni, hogy azért nem ők az első házaspár a világon, ahol ilyen megesik, és majd ezen is túllesznek valahogy nyilván, ez nem a világ vége. Még azt is felajánlottam, hogy mi is elmehetnénk 1-2 napra kettesben, ha az segít. Szerencsére kicsit jobban lett (nem szeretem Adélt szomorúnak látni), de azért nem tiltakozott, amikor azt javasoltam, aznap este nyugodtan aludjon nálunk. (és a gyerekeknek is csak némi rövid időre csillant meg a rémület a szemében, megértették, hogy ez most Adélnak jár.). Így aztán bontottunk egy üveg bort, majd még egyet (néha szeretnék az Alice Tükörországban fordított világában élni. Mennyivel jobb lenne, ha először lennék rosszul, és csak utána rúgnék be..) Így hajnal 1-re, mire lefeküdtünk, már egész jó kedvünk kerekedett, és az sem érdekelt, hogy Ákos lejött az emeleti hálóból, és megjegyzéseket tett, hogy hangosak és idegesítők vagyunk. De tudom, hogy csak az zavarta, hogy kimarad valamiből, ami egész szórakoztatónak tűnik. Mindenesetre Adél jobban érezte magát, és ez a lényeg. Utána meg remélem kiteszi a sunyi Balázs szűrét…

április 29, péntek

Ákos meggyőzött, hogy menjünk el thai masszázsra. Mivel legutóbbi kalandom óta kissé bizalmatlan vagyok, nem volt könnyű rábeszélni. De Ákos erőszakos volt, én meg gyenge voltam vitatkozni. A testmasszázst érthető okok miatt nem vállaltam be (ha még egyszer az életemben közeli viszonyba kerülök egy papírtangával, valaki lőjön le!), azt mondtam, maximum a lábamat engedem.

Beültünk a fotelbe, jött az ázsiai kishölgy, kedvesen mosolyogva, magyartudás nélkül, leült a zsámolyra, és nekiesett a lábamnak. Szó szerint nekiesett, mert ebben ugyan semmi kellemes nem volt. Gyötörte, ütögette, csavargatta, a mélypont az volt, amikor előszedett valami fa kínzóeszközt, és azzal döfködte a már amúgy is meggyötört szegény lábfejem. Ákos behunyt szemekkel lazított (vagy csak kimúlt?), őt láthatóan az sem zavarta, hogy a thai (thai?) lányok egymással beszélgetnek és kacarásznak. Én biztos paranoiás vagyok, amiért nem tudok nem arra gondolni, hogy rajtam vihognak.

Utána közöltem Ákossal, hogy ilyet soha többet, és ha mérges rám valamiért, azt lesz szíves kultúrember módjára ordítva és káromkodva közölni velem, nem pedig aljas módon fizikai tortúráknak kitenni.

Amúgy is, nekem roppant gyanús, hogy ennyi thai masszőr lenne kis hazánkban (de mint említettem volt, és nemrég egy kedves barátom is megjegyezte, kissé cinikus vagyok), szerintem ők egyszerű konyhai kisegítők, akik Magyarországon igyekeznek boldogulni egy más szakmában.

Rá is kerestem a Google-n: bárki, aki szeretne, egy 2 napos tanfolyamon, mintegy 16000 Ft-ért tradicionális thai masszőr képesítést szerezhet. És akkor ne legyek cinikus...

április 30, szombat

Szeretek sorozatokat nézni. Van jó pár kedvencem, nagyjából minden műfajból, és általában egyben szeretem megnézni az egész évadot. Megvárom, míg kijön az összes új rész, és úgy vetem bele magam. Amikor éppen benne vagyok valamelyik sorozatomban, bele is élem magam, abba világba, azonosulok a szereplőkkel; főképp a főszereplőkkel. Most pár napja „A viszony”-t nézem. És mivel Ákos leugrott a hétvégére Horvátországba a haverokkal vitorlázni (legalábbis ezt mondta), könnyedén lettem Helen, az elhagyott, megcsalt feleség, aki ott marad egyedül a gyerekekkel. Így, amíg csodás vacsorát rittyentettem a gyerekeknek (ha szuperanyu lennék, nyilván lefotóznám, és kitenném az Instára/Facebookra, de ma ugye csak Helen vagyok), töltöttem magamnak egy pohár bort. Mert az amerikai filmekben a nők vacsora készítés közben mindig töltenek egy pohár bort. Szigorúan szép pohárba! Azt hiszem, nagyon jól hoztam a karaktert.

Ha Ákosnak szerencséje van, vasárnap, mikor hazajön, Allison leszek, a szerető. Mert Helennek azért lenne hozzá egy-két szava…