május 30, hétfő

Meghalt Haumann Péter (még május 28.-án). Rendkívül elszomorít a hír. Persze nem volt már fiatal, nem lehet azt mondani, hogy tragikusan fiatalon hunyt el, de én nagyon szerettem, és még nagyon szerettem volna látni őt valamiben. Nagyon sajnálom, hogy végül elmaradt, és nem néztem meg A fösvényben. Utoljára a Katonában láttam, a Mi osztályunk-ban, remek volt abban is. Ezen kívül nekem két nagyon kedves színházi emlékem van vele (a filmekbe most nem megyek bele, nyilván ott is sok mindenben szerettem), 2 darab, amiben fiatalkoromban láttam. (és amit fiatalon láttunk, azok valahogy jobban beégnek. Valószínűleg ezért ráncingálom a gyerekeket annyit színházba, és nézetek meg velük egy csomó filmet.)

Az egyiket még gimnazistaként láttam, a Madách színházban (akkor még nem musical színház volt); Jean-Paul Sartre: Kean a színész című darabját. (akit érdekel, fenn van a youtubon) Ebben alakította a főszerepet, mellette pedig többek között Ráckevei Anna játszott, akit szintén nagyon szeretek, a hangját különösen, ami fájón hiányzik is nekem mostanában. Ezt a darabot annyira szerettem, többször is megnéztem, és ugyan biztos van, aki jól tudná alakítani Kean-t, de nekem biztosan Haumann marad már. Ahogy nehezen tudom elképzelni azt is, hogy lesz még olyan hármas, akik olyan remekek tudnak lenni, mint volt Haumann Péter, Bán János és Lukáts Andor a Müvészetben (Yasmina Resa írta), a Katonában, jó pár évvel ezelőtt.

Szóval igazán sajnálom, hogy már nem láthatom többet színpadon, nekem nagyon fog hiányozni.

június 1, szerda

Ma beugrottak a szüleim, és anyám barátnője, Mari. Mari még a szüleim csoporttársa volt az egyetemen, tehát ezer éve ismerik egymást, ahogy én is találkoztam már vele. Természetesen nem szóltak előtte, hogy jönnek, csak Réka náluk volt, és úgy gondolták haza dobják, akkor meg már egyben beugranak ők is, hogy anyám megmutassa a barátnőjének Lujzit, és Mircit, a macskát, mert hát milyen szépek, helyesek, szívesen mutogatja őket. (Engem kevésbé, de hát sajna én is itt lakom.)

Szeretem, ha tudom, hogy jön anyám, mert akkor igyekszem kicsit összekapni a lakást, hogy ne szóljon be annyira (pont úgy, mint teszek, mint minden lány, akinek „kissé” kritikus az anyja), de persze tök felesleges, mert úgyis talál valamit. Bár legtöbbször ezeket variálja: nálatok mindig rendetlenség van, nem látni ki az ablakon, nincs helye semminek, a lányok is elpakolhatnának, nem jó helyen van …. (bármi), miért nem úgy csinálod? (bármit)

Most, ahogy jöttek, Réka jött elöl, némileg bocsánatkérő fejjel, majd mind jöttek egymás után, én meg csak azt hallottam, ahogy anyám arra a kérdésre, gyakran jönnek-e át hozzánk, lelkesen magyarázza Marinak, a barátnőjének:

- Elég közel lakunk, így persze, előfordul, hogy beugrunk, de Rudi (apám) mindig megjegyzéseket tesz. Szerencsére én toleránsabb vagyok!

Aztán persze nem értette, miért röhögünk Rékával…

június 6, hétfő

Megvolt a pünkösdi hétvége is. (minden évben megnézem, mi is az a pünkösd, mert képtelen vagyok megjegyezni, most is így tettem: a szentlélek kiáradása…. mégis mi a fenét jelent ez? Egyébként tökmindegy, mert jövő ilyenkorra úgyis újra elfelejtem...)

Amióta megvannak a gyerekek, minden éven elutazunk pünkösdkor 3 napra, nagy társasággal (a társaság gyerekekkel együtt mintegy 60 fő, ezer éve ismerjük egymást, mi Ákossal az egyetemről kerültünk bele). Az első alkalom akkor volt, mikor Réka 6 hónapos volt, így az idei volt a 17. Mi egyet kihagytunk, mert pont akkor született Lujzi (Ákos ezt nagyon nehezen bocsátotta meg), de azon kívül mindig ott voltunk. Az egész család nagyon szereti, mindig az év egyik fénypontja, mindenki megtalálja a maga társaságát. Általában remek programok is vannak; vetélkedők, sportversenyek, bográcsozás stb. És noha mind nagyon jól érezzük magunkat, azt azért minden évben megállapítom, hogy mi Ákossal nem ugyanazon a rendezvényen veszünk részt (ez még inkább igaz volt, mikor a gyerekek kisebbek voltak, de most is így van). Ákos ugyanis egy fiatalos, mondhatni egyetemistás-bölcsészes-töri szakos ivós bulizós „ereszd el a hajam” hétvégén vesz részt, míg én inkább egy kedélyes, családi hosszú pikniken, gyerekes/családos kiránduláson. Metszéspontja nem igazán van a hétvégénknek.

De ha a pozitív oldalát nézem (és miért is ne azt nézzem…) így legalább miután hazamentünk, (és Ákos kicsit kirúgta magát) van miről beszélgetnünk, mindenki elmesélheti, hogy sikerült a hosszú hétvégéje, hogy érezte magát, kivel beszélgetett stb. Megannyi érdekes újdonság.  

június 9, csütörtök

Visszajeleztek az egyetemről, hogy a mentálhigiénés jelentkezésemhez nem csatoltam motivációs levelet. Komolyan nem értem; egy fizetős képzéshez minek motivációs levél? A feltételeknek megfelelek, a pénzt kifizetem, nem mindegy, miért akarok menni? Úgysem ez alapján fogják eldönteni, kit vesznek fel. Amúgy is problémám van a motivációs levelekkel, mert az ember a legritkábban ír őszintén arról, miért jelentkezik valahova (lásd állásinterjúk…). Magyarán maximum arról szól, hogy tud valaki fogalmazni…

Nem tudom mi lenne, ha most mondjuk valami hasonló, őszinte motivációs levelet írnék:

Tisztelt XY!

Életközepi válságom van, fingom nincs, mi legyen az életemmel, megrekedtem. Mivel nem szeretek és tudok fontos döntéseket hozni, arra gondoltam, arrébb rugdalom 2 évvel a problémát, és jelentkezek erre a képzésre, mert amúgy a pszichológia szak marha sok év, én meg már ugye öreg vagyok, ráadásul a pontom sem elég hozzá.

Üdvözlettel, …..

június 12, vasárnap

A hétvégét barátnőkkel töltöttem a Balatonnál, elmentünk a „Szent-György hegy hajnalig” rendezvényre. A nyár azért is jó (annyi minden mellett), mert rengeteg szabadtéri program van, egészen változatosak. Eddig nem voltam túl sokon, be kell vallanom, a fesztiválozást is jó pár éve kihagyom az életemből (vagy 18 éve), de idén úgy döntöttem, minden más lesz, és sokkal többet fogok programozni. Ezen nyilván sokat segít, hogy a lányok már nagyobbak, így nem kell állandóan egyeztetnem, ki marad velük, mert egyáltalán nem esnek kétségbe, ha eltűnök két napra, és egyedül maradnak. (hála a Wolt-nak, ahonnan bármikor tudnak rendelni kaját, csak a kártyám ürül, és persze a szüleimnek köszönhetően, mert apám nagyon szívesen viszi őket étterembe bármikor (és azt hiszem már azt is letisztázták, hogy ne akarja tudni, milyen lesz Réka bizonyítványa). Szóval éhen nem halnak.)

Így mikor Andi felvetette, hogy van-e kedvünk menni, gondolkodás és egyeztetés nélkül tudtam azonnal igent mondani. Végül hatan mentünk (akár lehetne a nyitánya egy női western filmnek, kár hogy nem nagyon van ilyen. Nekem most egy ilyen film jut csak eszembe (Rossz lányok, 1994), gondolom nincs nagy piaca a női westernnek. Vajon miért??)

A rendezvény lényege, hogy ezen a napon (évente egyszer) a hegyen található különböző boros pincék hajnalig nyitva vannak, lehet kóstolgatni, koncerteket adnak, és enni is lehet.

Bevallom, én azért kicsit izgultam, mert onnantól, hogy a program nevében benne van a hegy szó, és hogy különböző borászatokat keresünk fel, éles logikával összeraktam, hogy itt gyalogolni fogunk, adott esetben felfelé. Így az elején, amikor a nagy melegben felfelé! caplattunk a hegyen, mondhatni kevéssé voltam lelkes (finoman fogalmazok), és Andira sem úgy gondoltam hogy mennyire szeretem (főleg, hogy elsétáltunk több pince mellett is, ahol nem álltunk meg (miért?????). De végül elértünk arra a helyre, ahol végül leülhettünk, és végre megihattuk az első fröccsöt (és arra volt is energiám, hogy elővegyem a legyezőm. Klimaxos nők elengedhetetlen kiegészítője!). Innentől kezdve helyreállt a világ rendje, a panorámára is azt tudtam mondani, hogy megjárja (korábban csak annyit mondtam, Réka lányom szavajárását idézve, amit lesújtó pillantással és hanyag vállvonogatással kísér: Leszarom!), és Andi is újra egész szimpatikusnak tűnt.

Az estét innentől szerintem mindenki el tudja képzelni: 6 nő iszogat, először cseveg és kacag, majd a megivott bor mennyiségének növekedésével egyenesen arányosan lesz egyre harsányabb. Az biztos, hogy remek esténk volt, amit másnap még megfejeltünk egy kis strandolással, és ugyan voltak, akik kételkedtek a szupererőmben (ugyanis van egy szupererőm: mindig bevonzom a megfelelő parkolóhelyet, bárhova megyek. Ákos is kételkedett benne, de már többször a saját szemével győződött meg róla, így ő is hisz benne. Ugyan lehet, hogy ha magam választhatnám a szupererőt, akkor valami mást választanék, de az ember örüljön annak, ami van.), és bizonygatták, hogy vasárnap délután lehetetlenség iszonyú dugó nélkül hazajutni a Balatonról, és kerülni kell erre, meg arra, de mondtam, hogy nem lesz gond, úgy jövünk majd haza, mint kés a vajban. És igazam is lett. A szupererőm most is bizonyított.

A kiruccanás remek volt, szuper társaságban, remélhetőleg ismételünk még. És nem utolsó sorban nagyon hasznos is, remek új és hasznos dolgot tudtunk meg egymástól.

Figyelmeztetés!!!!!!: A tovább olvasás csak erős idegzetűeknek és saját felelősségre ajánlott, bor kedvelőknek kimondottan NEM javasolt!

Én például egészen fantasztikus, számomra új információval lettem gazdagabb. Először is el kell mondanom, hogy nem igazán vagyok képben a borokkal. Tudom, hogy Magyarország az önjelölt sommelier-k országa, de engem valahogy ez sosem hozott lázba. Nem különösebben érdekel, mit iszom, a bor ízéért annyira nem is vagyok oda, tipikus társasági ivó vagyok. Én, ha borozom, nem szellőztetek, nem keringetek, nem lögybölgetek, nem bugyogtatok, csak egyszerűen lehúzom (hogy üssön!).

A második pincénél jártunk, ahol kérdezgették, milyen bort kérünk, majd jött a felsorolás: az amatőrök rémálma; mit tudom én, mit akarok?? Az életem egyéb területén sem tudom, ne kelljen már itt is dönteni!

Végül Juli barátnőmmel nagy nehezen kiválasztottunk valamit (ez gyakran az utolsó a felsorolásból, mert azt még meg tudom jegyezni), majd leültünk. Ekkor kérdezem Julit kissé számon kérőn:

- Nem arról volt szó, hogy ezek mind külön pincék, és mindenki a saját borát árulja?

- De igen. – Juli láthatóan nem érti, mi bajom.

- Na jó, de hát itt is csomó féle bor volt.

- Igen… - még mindig nem érti.

- Hát, egy csomó féle bort felsorolt, tököm emlékszik rá, miket.

- ???????

-És hát mondta, hogy van Irsai Olivér is. Namármost, ha a saját boraikat árulják, akkor miért van itt az Irsai Olivér bora is?

- ??????????????????????????

- Amúgy is, mindenhol ott van. Ok, hogy marha jó a marketingje (le a kalappal előtte), de miért árulják ebben a pincében is? Árulja az Irsai a saját pincéjében! Nem? Vagy annyira jó bort csinál, hogy muszáj mindenkinek árulni? – dühösködök.

Itt kellett Julinak egy fél perc, mire felfogta, miről beszélek, majd annyira elkezdett röhögni, hogy az orrán folyt ki a fröccs.

- Annuska! – mondta, miután, kapott levegőt. – Az Irsai Olivér nem egy ember, nem borász, nincs Irsai borászat! Az Irsai Olivér egy szőlőfajta!!!!

Itt nekem kellett fél perc, hogy megemésszem, amit hallottam.

- Irsai Olivér nem egy létező ember? Nem neves borász? – hebegem teljesen lesokkolva.

- Nem – néz rám Juli némiképp sajnálkozón.

- Nem egy kellemes úriember, aki borokat gyárt? – ezt valóban nehéz feldolgoznom. – De én úgy képzeltem!!!!!!

- Sajnálom! – mondja Juli, de nem tűnik elég együttérzőnek, mert folyamatosan röhög.

- Óóóó, egy világ omlott bennem össze. – sóhajtok szomorúan.

És tényleg elszomorodom! Hiszen az én fejemben Irsai Olivér egy rendkívül vonzó, őszes halántékú ötvenes pali, aki roppant intelligensen tud beszélni a borokról, persze nem túl sokat, pont csak annyit, ami még egy laikusnak is érdekes, de amúgyis rendkívül intelligens, tájékozott, szellemes társalgó, és roppant szexi, ahogy egy pohár fölött mélyen a szemembe néz, és kacéran rám mosolyog. Előttem van, ahogy találkozunk, látom…

Aztán arra jutottam, tőlem mondhat bárki bármit, az én fejemben ez már így marad, én igenis találkoztam Olivérrel, és ha valaki megkérdezi, milyen volt a Szent-György hegy hajnalig, majd elmésélem, hogy ismerkedtem meg a kedvenc borászommal.

És hogy más esetleg ezért hülyének néz majd? …… Leszarom!.....